A konferencia módszer jelentősége a szociális munkában
AZT MONDJÁK A VÁROSKA FELADATA FELNEVELNI EGY GYERMEKET. EZEK UTÁN ÚGY TŰNIK, HOGY A VÁROSUNK NEM VÉGZETT TÚL JÓ MUNKÁT. ÉS EZ BÁNT ENGEM!
Ez a gondolat egy idős úrtól hangzik el, aki fiatalok által a közösségnek okozott sérelem érintettjeként vesz részt egy resztoratív konferencián.
Azt gondolom, hogy a kijelentésében minden benne van, amely egy resztoratív szemlélettel rendelkező személyt, illetve közösséget jellemezhet.
Hogy képesek vagyunk felelősséget vállalni, nem csak az általunk elkövetett tettek miatt, hanem azért is, amit nem tettünk meg, bár felelősségünk lett volna. Amikor nem figyeltünk eléggé egymásra, legfőképp a gyermekeinkre.
A család, ha jól funkcionáló rendszerként képes működni, az a családot alkotó egyének önértékelésében, önbizalmában, konfliktuskezelő és megküzdési stratégiáiban is megmutatkozik, a gyermekek számára pedig elsődleges mintául szolgál.
Amikor egy család kerül nehéz helyzetbe, a közösség felelőssége is, hogy támogatást nyújtson.
A közösséget pedig nem csak a rokonok, barátok vagy szomszédok alkotják, hanem a közösség vezetésére, illetve működtetésére felhatalmazott egyének és szervezetek is.
Ha településben gondolkodunk, akkor ide tartozik polgármestertől, a rendfenntartó szerveken át, a szociális intézményekig bárki, aki valamilyen módon vagy kérdésben kapcsolódhat az adott problémához, nehéz élethelyzethez. Kevés motiválóbb van annál, mint amikor egy család megérezheti közösségének támogató erejét.
A nehéz helyzetbe került családoknak és gyermekeknek TÁMOGATÁSRA van szükségük és nem pusztán segítségnek szánt, általuk kevésbé érthető, rájuk kötelezettségeket rovó eljárások sorozatára.
- Támogatásra, de nem arra, hogy helyettük megoldásokat találjunk felmerülő problémáikra.
- Támogatásra abban, hogy saját erőforrásaikat felismerve és felhasználva képessé váljanak döntéseket hozni és megvalósítani azokat.
- Támogatásra abban, hogy döntéseik megalapozottak és megvalósíthatóak lehessenek.
- És legfőképpen készségekre, hogy a kívülről nyújtott segítségekkel felelősen tudjanak élni.
A gyermekeket érintő nehézségek kezeléséhez elengedhetetlen, hogy elsődlegesen a családdal dolgozzunk.
A Családi (Döntéshozó) Csoportkonferencia (CsDCs) is a közösség erejére, illetve a család erőforrásaira épít. A család és közösség bevonásával és képessé tételével dolgozik. A családi csoportos döntéshozatal nem konfliktusmegoldó megközelítés, terápiás beavatkozás vagy fórum a szakmailag megalkotott döntések megerősítésére, hanem a családi csoportok együttműködésének és működtetésének formáit keresi olyan tervek kidolgozásában és megvalósításában, amelyek támogatják gyermekeik biztonságát, állandóságát és jóllétét.
Míg általában véve a resztoratív konferenciák célja a kialakult konfliktus megoldása egy közösségen belül, addig a CSDCS-t elsődlegesen egy személy (főként fiatal) életében keletkező nehézségek megoldásának érdekében hívják össze.
A folyamat során feltárásra kerül a családot aktuálisan jellemző krízis felmérése, illetve kimondásra kerül, hogy mely nehézségek lehetnek az eredői a gyermek kifogásolható viselkedésének vagy más jellegű nehézségének, amely a legtöbb esetben a családban keresendő.
A létrejövő tervet a család készíti el, amelynek része a családtagok és a közösség képviselőinek, a helyzet megoldását célzó egyéni vállalások mellett való elköteleződése, a közösséget alkotó személyek, illetve a problémához kapcsolható szakemberek (szociális, rendészeti, pszichológusi, településvezetői stb.) visszajelzései és szakmai tapasztalatai, amelyek a terv megvalósítását támogatják, segítik. Ez a folyamat visszaadja a hitet abban, hogy a család képes a döntéshozatalra és az önrendelkezésre, hogy kompetens dönteni.
A folyamat nem csak a családot erősíti mindezek megtapasztalásában, hanem a szakemberek számára is bizonyosságot nyújthat, erősítheti a kölcsönös bizalmat, amely alapja az együttműködésnek.
A gyermekvédelmi törvény külön nevesíti ugyan a családi csoportkonferenciát, mint szolgáltatást, azonban kevésbé alkalmazzák. Az esetkonferenciák fókuszában főként a szakemberek diskurzusa áll. A szélesebb körű alkalmazásához képzésekre és szemléletváltásra lenne szükség.
Ezért is nagyon fontos, hogy legyenek olyan alkalmak, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a resztoratív szemlélet és módszerei bemutatásra kerülhessenek.
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának munkatársai 2021. december 1-jén, a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából megrendezésre kerülő konferencián egy eset két lehetséges kimenetelét mutatták be. A történet főszereplője a látássérült Marci, akit az iskolában komoly bántások, zaklatások érnek. Mindeközben nehéz élethelyzetben is van: "édesapja börtönben ül, édesanyja törleszteni akarja a család felhalmozott adósságát, és emiatt külföldön vállalt állást. A fiú emiatt nagyanyjához került, akinek viszont leromlott az egészségi állapota, így nagynénje venné magához Marcit. Emiatt kerül bíróság elé az ügy."
A gyermekelhelyezési tárgyalás eredményeinek és körülményeinek ismertetését követően az érdeklődők megtapasztalhatták, hogy ugyanezen ügyben a CSDCS milyen eredményt és milyen megéléseket hozna.
Dr. Herke-Fábos Barbara Katalin a PTE Polgári Jogi Tanszék Családjogi és Szociális Jogi Csoport tagja és munkatársai szerintem egy szuper érzékenyítő programot állítottak össze, amely jól megmutatja, hogy mi a különbség a két folyamat között, amikor a döntéshozók, és a közösség tagjai nem a bajba jutott helyett, feje felett hoznak döntéseket, hanem VELE EGYÜTT alakítanak ki megoldási stratégiákat.
A belinkelt cikk írójának beszámolóján keresztül pedig az is érzékelhető, hogy milyen hatással tud lenni egy resztoratív folyamat az abban résztvevőkre vagy megfigyelőire még akkor is, ha az nem valós, hanem szimulált esetbemutatás.