Az elkövető elválasztható a tettétől?

A resztoratív szemlélet szerint (is) bűnt elkövetni - a gondatlan helyzeteket talán nem ide sorolva - mindig tünet. Családi és/vagy anyagi helyzet, társadalmi problémák, kirekesztettség, megbélyegzés, krízis, kapcsolatok hiánya, rossz minősége, más konfliktusos helyzet állhat mögötte. Rengeteg féle ok húzódik meg a háttérben, miközben a társadalom jóval szűkebben és főként előítéletesen, sztereotípiák mentén kommunikál róla. 

A kommunikáció leginkább a felelősség, a kinek a hibája, valamint a cselekedet és az arra adott szankció súlya körül forog. Ez pedig megbélyegzi az elkövetőt, de sokszor az áldozatot és a hozzájuk közel állóakat is. 

A stigmák pedig kirekesztenek, kizárólagosan az egyén választási lehetőségeire terelik a fókuszt. Ezzel fenntartva ezt a körforgást.

A megoldást az államtól, az igazságszolgáltatástól várjuk, amely azonban túlnyomórészt büntető szemlélettel, általános előírások betartatásával igyekszik kezelni ezt a rengeteg féle élethelyzetet. 

Vannak általánosnak mondott jogi kereteink, amelyek betartása garanciája kellene, hogy legyen a békés egymás mellett élésünknek. Aki pedig erre nem képes, azt oktatási, nevelési céllal megbünteti, illetve mindenki mást a büntetés kilátásba helyezésével fenyeget, remélve, hogy ez majd visszatartja az elkövetéstől. 

𝑽𝒂́𝒍𝒕𝒐𝒛𝒂́𝒔𝒕 𝒗𝒂́𝒓𝒖𝒏𝒌 𝒆𝒈𝒚 𝒐𝒍𝒚𝒂𝒏 𝒓𝒆𝒏𝒅𝒔𝒛𝒆𝒓𝒕𝒐̋𝒍, 𝒂𝒎𝒆𝒍𝒚 𝒏𝒆𝒎 𝒓𝒆𝒂𝒈𝒂́𝒍 𝒂 𝒌𝒊𝒗𝒂́𝒍𝒕𝒐́ 𝒐𝒌𝒐𝒌𝒓𝒂, 𝒊𝒍𝒍𝒆𝒕𝒗𝒆 𝒆𝒈𝒚 𝒐𝒍𝒚𝒂𝒏 𝒔𝒛𝒂𝒃𝒂́𝒍𝒚- 𝒆́𝒔 𝒔𝒛𝒂𝒏𝒌𝒄𝒊𝒐́𝒓𝒆𝒏𝒅𝒔𝒛𝒆𝒓𝒓𝒆 𝒆́𝒑𝒊́𝒕, 𝒂𝒎𝒆𝒍𝒚𝒆𝒕 𝒌𝒖̈𝒍𝒔𝒐̋ 𝒔𝒛𝒆𝒎𝒆́𝒍𝒚𝒆𝒌 𝒂𝒍𝒌𝒐𝒕𝒏𝒂𝒌 𝒎𝒆𝒈, 𝒂𝒛 𝒆𝒈𝒚𝒆́𝒏, 𝒂𝒛 𝒆́𝒓𝒊𝒏𝒕𝒆𝒕𝒕𝒆𝒌 𝒃𝒆𝒗𝒐𝒏𝒂́𝒔𝒂 𝒏𝒆́𝒍𝒌𝒖̈𝒍. 

Az egyén ezen szabályok megismerésében, megértésében és betartásában nincs motiválva, támogatva.

A képen olvasható idézet a múlt század elejéről, Angyal Pál büntetőjogász tollából származik. Ő volt az, akinek munkássága révén az 1908-as I. Büntető novella a szankciórendszerbe illesztette a párfogó felügyelet intézményét. Angyal Pál már 120 évvel ezelőtt rendszerében, előzményeivel és következményeivel igyekezett szemlélni a bűnözés jelenségét. Vizsgálva az elkövetéshez vezető okokat, hatásait, illetve büntetésének következményeit. Számomra több szempontból is korát meghaladóak a gondolatai. Egyrészt mert 𝗹𝗲𝘃𝗮́𝗹𝗮𝘀𝘇𝘁𝗷𝗮 𝗮 𝗰𝘀𝗲𝗹𝗲𝗸𝗺𝗲́𝗻𝘆𝘁 𝗮𝘇 𝗲𝗴𝘆𝗲́𝗻𝗿𝗼̋𝗹, 𝗮𝘇 𝗲𝗹𝗸𝗼̈𝘃𝗲𝘁𝗼̋𝘁 𝗻𝗲𝗺 𝗮 𝘁𝗲𝘁𝘁𝗲́𝘃𝗲𝗹 𝗮𝘇𝗼𝗻𝗼𝘀𝗶́𝘁𝗷𝗮, 𝗮𝗺𝗶𝗸𝗼𝗿 ❞𝗮 𝗯𝘂̋𝗻𝗼̈𝘇𝗲́𝘀 𝘃𝗲𝘀𝘇𝗲́𝗹𝘆𝗲𝗶𝗻𝗲𝗸 𝗸𝗶𝘁𝗲𝘁𝘁 𝗲𝗴𝘆𝗲́𝗻𝗸𝗲́𝗻𝘁❞ 𝗵𝗮𝘁𝗮́𝗿𝗼𝘇𝘇𝗮 𝗺𝗲𝗴, 𝗺𝗮́𝘀𝗿𝗲́𝘀𝘇𝘁 𝗽𝗲𝗱𝗶𝗴 𝗺𝗲𝗴𝗳𝗼𝗴𝗮𝗹𝗺𝗮𝘇𝘇𝗮, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗸𝗼̈𝘇𝗼̈𝘀 𝗲́𝗿𝗱𝗲𝗸𝘂̈𝗻𝗸 𝗲́𝘀 𝗳𝗲𝗹𝗮𝗱𝗮𝘁𝘂𝗻𝗸 𝗸𝗼𝗻𝘀𝘁𝗿𝘂𝗸𝘁𝗶́𝘃𝗮𝗻 𝗿𝗲𝗮𝗴𝗮́𝗹𝗻𝗶 𝗮𝘇𝗼𝗻 𝗺𝗶𝗸𝗿𝗼-, 𝗺𝗲𝘇𝗼- 𝘃𝗮𝗴𝘆 𝗺𝗮𝗸𝗿𝗼𝘀𝘇𝗶𝗻𝘁𝘂̋ 𝗼𝗸𝗼𝗸𝗿𝗮, 𝗸𝗼̈𝗿𝘂̈𝗹𝗺𝗲́𝗻𝘆𝗲𝗸𝗿𝗲, 𝗮𝗺𝗲𝗹𝘆𝗲𝗸 𝗮 𝗯𝘂̋𝗻𝗰𝘀𝗲𝗹𝗲𝗸𝗺𝗲́𝗻𝘆𝗲𝗸 𝗺𝗲𝗴𝘁𝗼̈𝗿𝘁𝗲́𝗻𝘁𝗲́𝗵𝗲𝘇 𝘃𝗲𝘇𝗲𝘁𝗻𝗲𝗸 𝘃𝗮𝗴𝘆 𝗮𝘇𝗼𝗸 𝗸𝗼̈𝘃𝗲𝘁𝗸𝗲𝘇𝗺𝗲́𝗻𝘆𝗲𝗶.

Azáltal, hogy igyekszünk megérteni a bűnözés mögötti okokat, élethelyzeteket, nem tesszük elfogadottá mindazt, ami történt, azonban megfelelő reakcióval hatékonyabbak lehetünk a megelőzésben és a sérelmek kezelésében. A helyreállító szemlélet és eszközök ehhez a munkához adnak keretet és megoldásokat.