Az erőszak körforgása

Dan Olweus norvég pszichológus és kutató 𝙖𝙯 𝙞𝙨𝙠𝙤𝙡𝙖𝙞 𝙚𝙧𝙤̋𝙨𝙯𝙖𝙠𝙤𝙩 𝙠𝙤̈𝙧𝙛𝙤𝙧𝙜𝙖́𝙨𝙨𝙯𝙚𝙧𝙪̋𝙚𝙣 𝙖́𝙗𝙧𝙖́𝙯𝙤𝙡𝙩𝙖, amelyben az iskolapolgárok pontosan felismerhető szerepek alapján élik mindennapjaikat. 

A bántalmazó, valamint aktív és passzív társai a szemlélők előtt - a legtöbb esetben - bárki által látható, érzékelhető módon viszik végbe bántó cselekményeiket. A felnőttek sok esetben úgy gondolják a gyerekek kiemelése a közösségből megoldás lehet (és lehet átmenetileg ez így is van) azonban maga a működési mód, azaz az erőszak körforgása nem szűnik meg. Ebben a rendszerben a hangsúly a szerepek és forgatókönyv állandóságán van, a szereplők cserélődhetnek, de a "színdarab" a forgatókönyvnek megfelelően zajlik, mindaddig, amíg a körforgás megszakítására sor nem kerül. 

Melyek is ezek a szerepek?

- A 𝙗𝙖́𝙣𝙩𝙖𝙡𝙢𝙖𝙯𝙤́, akinek a motivációja szándékosan és szisztematikusan bántani áldozatát, kihasználva fizikai, szellemi vagy szociális (státuszából) fakadó erőfölényét. Mivel a bántalmazó egyik legfontosabb igénye a bántás fenntartásával megerősíteni saját presztízsét a közösségben, így alapvető, hogy a folyamatnak a közösségben láthatóan, de leginkább érzékelhetően kell zajlania. Pedig a bántalmazó magatartás sosem lehet MENŐ. 

- A bántalmazónak vannak közvetlen és közvetett támogatói. Így vannak az aktív társak, az un. 𝙨𝙡𝙚𝙥𝙥, akik végrehajtják a bántalmazó utasításait. 

- Vannak a 𝙗𝙖́𝙣𝙩𝙖́𝙨𝙩 𝙣𝙮𝙞́𝙡𝙩𝙖𝙣 𝙩𝙖́𝙢𝙤𝙜𝙖𝙩𝙤́𝙠 (aktív támogatók), akik bár nem vesznek részt a tényleges bántalmazásban, azonban hangot adnak egyetértésüknek, szurkolnak a sikeres "hadjáratért". 

- Vannak, akik pusztán metakommunikációjuk által fejezik ki egyetértésüket. Ők a 𝙗𝙖́𝙣𝙩𝙖́𝙨𝙩 𝙝𝙚𝙡𝙮𝙚𝙨𝙡𝙤̋𝙠 (passzív támogatók). A bántalmazó és támogatói mindig találnak valamilyen okot a bántás jogosságára. - Vannak, akik azt állítják, hogy rájuk ez az egész nincs hatással, abszolút ki tudnak maradni ebből és valóban úgy tesznek, mintha semmilyen hatást nem gyakorolnának rájuk a történések. Őket 𝙠𝙤̈𝙯𝙤̈𝙣𝙮𝙤̈𝙨 𝙗𝙖́𝙢𝙚́𝙨𝙯𝙠𝙤𝙙𝙤́𝙠𝙣𝙖𝙠 nevezzük.

- És sokan vannak, akikben szörnyű érzéseket keltenek a történtek, de mégsem tudnak tenni ellene, ők a 𝙡𝙚𝙝𝙚𝙩𝙨𝙚́𝙜𝙚𝙨 𝙫𝙚́𝙙𝙚𝙡𝙢𝙚𝙯𝙤̋𝙠. Számukra a bántás miatt érzett nehéz érzések (fájdalom, együttérzés, félelem, düh...) és a saját tehetetlenségük és felelősségük terhe elképesztő lelki sérelmeket okoznak. De nem győzzük hangsúlyozni, hogy 

ᴀ ʙᴀ́ɴᴛᴀʟᴍᴀᴢᴀ́s ᴀʟᴀᴘᴠᴇᴛᴏ̋ᴇɴ ʀᴏᴍʙᴏʟᴏ́ ᴀ ᴄsᴏᴘᴏʀᴛ ᴠᴀʟᴀᴍᴇɴɴʏɪ ᴛᴀɢᴊᴀ sᴢᴀ́ᴍᴀ́ʀᴀ. 

 - Az 𝙖́𝙡𝙙𝙤𝙯𝙖𝙩 számára sok esetben a közönyöseknek és az esetleges védelmezőknek a tehetetlen jelenléte a leginkább fájó pont, akik annak ellenére maradtak csendben, hogy felismerték, hogy ez nincs rendben. Ez még inkább rombolja az áldozat saját önértékelését, amelyet minden hiedelemmel ellentétben a bántalmazás és a segítség elmaradása alakít leginkább.

𝑆𝑜𝑘𝑎𝑘𝑏𝑎𝑛 𝑓𝑒𝑙𝑚𝑒𝑟𝑢̈𝑙 𝑎 𝑘𝑒́𝑟𝑑𝑒́𝑠, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑚𝑖𝑒́𝑟𝑡 𝑛𝑒𝑚 𝑙𝑒́𝑝𝑛𝑒𝑘, 𝑎𝑘𝑖𝑘 𝑙𝑒́𝑝ℎ𝑒𝑡𝑛𝑒́𝑛𝑒𝑘? Főként mert félnek, hogy ők is kiközösítést élhetnek meg, bántásokat kaphatnak, vagy mert úgy érzik, hogy egyedül úgysem tehetnének semmit. A 𝕓𝕪𝕤𝕥𝕒𝕟𝕕𝕖𝕣-𝕖𝕗𝕗𝕖𝕜𝕥𝕦𝕤 válasz lehet ebben a kontextusban is. Kísérletek igazolják, hogy amennyiben nem egyedül vagyunk jelen egy helyzetben, amely cselekvés iránt kiált, úgy hajlamosak vagyunk elodázni a beavatkozást, várva valaki más reakciójára, azaz minél többen tudnának segíteni egy rászorulónak, annál kisebb az esélye a segítségnyújtásnak. Főként a csoportkohézió miatt és mert ilyenkor a felelősség megoszlik, az kevésbé motivál. 

- De fontos tudatosítani, hogy amint valaki lesz olyan bátor, hogy közbeavatkozzon, a legtöbb helyzetben számíthat mások támogatásra is. Ők a 𝙫𝙚́𝙙𝙚𝙡𝙢𝙚𝙯𝙤̋𝙠, vagy ahogyan Olweus hívja őket, Bátor szívűek, akik kilépnek a néma, homogénnek tűnő tömegből, kiállnak az áldozat mellett, támogatást nyújtanak, elítélik a bántó magatartásokat, amellyel nagy eséllyel megszakítják az erőszak körforgását is. 

Amikor diákokkal dolgozunk elsődlegesen a szemlélők aktivizálása a célunk. A foglalkozások során egy olyan új csoportműködést tapasztalhatnak meg a fiatalok, amelyben egyenrangúak, nyitottak lehetnek, amelyben közösen alakíthatják ki együttműködésük kereteit, ahol a bántalmazás különböző formái neveket, beazonosítást kapnak és a megfelelő reakciókat is sikerül elsajátítani, megerősíteni. Ami nagyon izgalmas, látni, hogy mennyire könnyen bele tudnak tanulni, milyen könnyen el tudnak köteleződni emellett a működés mellett. 

Ami azonban még fontosabb, hogy sikerüljön mindezt ne csak pár óra foglalkozás idejére, hanem hosszútávon fenntartani. Ehhez azonban az őket körülvevő felnőttek szemléletváltására és intézményi bántalmazás elleni protokoll bevezetésére van szükség. Amikor megkeresnek bennünket (EGYKŐ-Egyensúlyban-Közösségben Projekt) azzal, hogy az osztályban probléma van, akkor mi minden esetben elmondjuk, hogy nagyon szívesen dolgozunk az osztállyal, de nem hiszünk abban, hogy a gyerekeket kellene "megjavítani". Azt tapasztalom, hogy ők alapvetően tudják, melyek lennének a helyes lépések, de az őket körülvevő világ nem ebben erősíti meg őket. 

Nem oly régen részt vettem egy resztoratív kör vezetésében, amelynek célja az volt, hogy az osztály egyik diákja számára támogatást nyújtsanak, amely segítene visszatalálni a közösségébe, mivel már hónapok óta nem járt iskolába. Az osztályban a lányok között voltak nagyon erős ellentétek, amelyek a lány kiközösítéséig fajultak. A kör egy pontján, miután a lány elmondta, hogy mennyire egyedül érzi magát és nem igazán tud senkihez sem kapcsolódni, a külső körben részt vevő kb. 20 további osztálytárs felé feltettük azt a kérdést, hogy ki lenne az, akihez a holnapi napon a lány odamehet, ha támogatásra lenne szüksége. A diákok közel 80 %-a nyújtotta fel a kezét, amely arány még engem is meglepett. Rizikós volt, de bíztam abban, hogy ha már egyetlen személy is lesz olyan bátor, a lánynak az pont eggyel több kapaszkodó, mint ami épp akkor rendelkezésére állt. Volt rá tér és lehetőség, hogy a lány egy ilyen visszajelzést megkapjon, amely pozitívan változtatott a jelenlétén. 

Ezen terheknek a letétele, a tér a párbeszédre és az egymás felé nyitásra nagy előrelépés lehet, de önmagában egy-egy ilyen alkalom nem elegendő a változáshoz. Ahhoz közösségük (gyerekek és felnőttek) szemléletének is változnia kell. 

Az EGYKŐBEN mi abban hiszünk, hogy a felnőtteket kell támogatnunk, a pedagógusok és a szülők együttműködését kell megerősítenünk, ahhoz, hogy elinduljon a változás, hogy a légkör javuljon, hogy az erőszak körforgása fenntarthatóan megszakadjon. Ennek felelősségét nem lehet a gyerekekre hárítani, főként nem kizárólagosan. 

A sᴢᴜ̈ʟᴏ̋ᴋ ᴋᴇᴢᴅᴇᴍᴇ́ɴʏᴇᴢᴇ́sᴇ ᴇ́s ᴍɪɴᴅᴇɴᴇᴋ ᴇʟᴏ̋ᴛᴛ ᴀᴢ ɪɴᴛᴇ́ᴢᴍᴇ́ɴʏᴠᴇᴢᴇᴛᴏ̋ᴋ/ғᴇɴɴᴛᴀʀᴛᴏ́ᴋ ɴʏɪᴛᴏᴛᴛsᴀ́ɢᴀ ᴇ́s ᴇʟᴋᴏ̈ᴛᴇʟᴇᴢᴏ̋ᴅᴇ́sᴇ ᴇʟᴇɴɢᴇᴅʜᴇᴛᴇᴛʟᴇɴ. A programok adottak, a KERIB oldalain (@kerekasztalaziskolaibiztonsagert - www.kerib.hu) számos, a bullying megelőzésén és kezelésén dolgozó szervezet elérhető. Külön kiemelném a Békés Iskolák Közösségét (Békés Iskolák), amely átfogó és hosszútávú programot biztosít, amelyhez bármely iskola csatlakozhat. 

𝙀́𝙨 𝙫𝙚́𝙜𝙪̈𝙡 𝙝𝙖𝙙𝙙 𝙩𝙚𝙜𝙮𝙚𝙠 𝙛𝙚𝙡 𝙣𝙚́𝙝𝙖́𝙣𝙮 𝙠𝙚́𝙧𝙙𝙚́𝙨𝙩, 𝙖𝙢𝙚𝙡𝙮 𝙡𝙚𝙝𝙚𝙩, 𝙝𝙤𝙜𝙮 𝙢𝙚𝙜𝙛𝙤𝙜𝙖𝙡𝙢𝙖𝙯𝙤́𝙙𝙤𝙩𝙩 𝙢𝙖́𝙧 𝙗𝙚𝙣𝙣𝙚𝙙 𝙞𝙨 𝙖 𝙨𝙤𝙧𝙤𝙠𝙖𝙩 𝙤𝙡𝙫𝙖𝙨𝙫𝙖: Ha az erőszak körforgását és a szerepeit vesszük alapul, vajon a jelenségek értelmezésben megállhatunk-e az iskola falain belül? Ráilleszthető ez a működési mód a munkahelyi mobbingra is, amelyben szintén hatalommal való visszaélés valósul meg, mint ahogyan a családon belüli erőszakra, az online térben történő kommunikációra, a felnőttek közösségben betöltött szerepeire is igazak lehetnek a fenti állítások. 

Vajon mennyien elég bátrak, hogy kilépjenek a tömegből és felszólaljanak a bántó magatartással szemben? 

És ha mi felnőttek így működünk, vajon miért érthetetlen számunkra a mai gyerekek viselkedése? 

Ezekben a helyzetekben olyan jogi és társadalmi keretek létrehozására van szükséges, amelyek biztosítják a bántalmazó magatartással szembeni hathatós fellépést. 

Hiszem, hogy mindezeknek a helyreállító (resztoratív) szemléleten és eszközökön alapuló protokollok kialakítása köré kell épülniük, mert mint büntető (és helyreállító) igazságszolgáltatásban tevékenykedő, ki tudom jelenteni, hogy a büntetések szigorítása nem oldják fel rendszerszinten ezeket a helyzeteket. 

A hangsúlyt elsődlegesen a megelőzésre kell helyeznünk, hogy kevesebb sérelmet kelljen kezelnünk!

ɴᴇᴍ ᴘᴜsᴢᴛᴀ́ɴ ᴇɢʏᴇ́ɴɪ ʜᴏ̋sᴏ̈ᴋʀᴇ, ʜᴀɴᴇᴍ sᴢᴇᴍʟᴇ́ʟᴇᴛᴠᴀ́ʟᴛᴀ́sʀᴀ ᴠᴀɴ sᴢᴜ̈ᴋsᴇ́ɢ, ᴀᴍᴇʟʏʜᴇᴢ ᴛᴀ́ᴍᴏɢᴀᴛᴏ́, ʙᴀ́ᴛᴏʀ sᴢɪ́ᴠᴜ̋ ᴋᴏ̈ᴢᴏ̈ssᴇ́ɢᴇᴋ ᴋᴇʟʟᴇɴᴇᴋ ᴇ́s, ʜᴏɢʏ ᴠᴇ́ɢʀᴇ ᴋᴇ́ᴘᴇssᴇ́ ᴠᴀ́ʟᴊᴜɴᴋ ᴇʟsᴏ̋ᴅʟᴇɢᴇsᴇɴ ᴀ ʙᴀ́ɴᴛᴏ́ ᴍᴀɢᴀᴛᴀʀᴛᴀ́sʀᴀ ᴇ́s ɴᴇᴍ ᴀᴢ ᴀᴢᴛ ᴇʟᴋᴏ̈ᴠᴇᴛᴏ̋ sᴢᴇᴍᴇ́ʟʏᴇ́ʀᴇ ʀᴇᴀɢᴀ́ʟɴɪ, ʟᴇʜᴇᴛᴏ̋sᴇ́ɢᴇᴛ ᴀᴅᴠᴀ ᴀ ʜᴇʟʏʀᴇᴀ́ʟʟɪ́ᴛᴀ́sʀᴀ ɪs.