Szomszédvita bevándorlókkal

Egy belfasti munkásközösségben két szomszéd között vita alakult ki. Az egyik helyi lakos, a másik pedig egy kelet-európai család. A vita nyáron alakult ki, amikor sok helyi lakos a kertjeikben ül és bulizik, és amikor a helyiek zászlók kitűzésével ünneplik kulturális és politikai identitásukat. A kelet-európai család arra panaszkodott, hogy gyomirtó és szemét kerül a kertjükbe, és néhány lobogót vagy karszalagot elfúj a szél és átesik a kerítésen a telkükre. A helyi asszony arra panaszkodott, hogy nem tisztelik a kultúráját. Az utca többi lakója támogatta a helyi nőt.

Fennállt a veszélye az erőszak eszkalálódásának. A kelet-európai család házát és autóját szándékosan megrongálták, és az utcában egy másik külföldi család által lakott házat is megrongáltak. A többi bevándorló azt feltételezte, hogy a külföldi állampolgárok idegengyűlölet áldozatai.

A kelet-európai közösség egyik képviselője egy helyi közösségi szervezet helyreállító gyakorlatokban képzett munkatársát kérte fel a beavatkozásra. Ő először felkereste a külföldi családot, hogy meghallgassa a történetüket. Azt mondta, hogy csak meg akarta érteni a nézőpontjukat, de felelősséget nem tud vállalni a probléma megoldásáért. Meséltek neki a sérelmeikről, hogy hívták a rendőrséget, de nem intézkedtek. Ezután meglátogatta a másik személyt, és meghallgatta az ő beszámolóját is az eseményekről.

Miután meghallgatta a történet mindkét oldalát, a facilitátor összehívta a helyi politikust, egy másik közösségi aktivistát, két rendőrt, a szomszédság felügyelőit, a helyi nőt és támogatóit, a kelet-európai családot, egy másik családot ugyanabból az országból, amelyet támogatni akartak, valamint egy másik országból származó családot, amely ugyanabban az utcában lakott. 

A találkozó során mindenkinek lehetősége volt elmondani a saját verzióját az eseményekről, és egymást kérdezgetni. Egyetértettek abban, hogy mindkét szomszédnak jogos szempontjai és érdekei vannak, és hogy bár az ügynek volt etnikai vetülete, mégis egyszerűen két szomszéd közötti vitáról van szó.

A helyiek meghívták a külföldi családokat egy utcabálra, és megkérték őket, hogy hozzanak magukkal ételt a grillezésre, hogy megoszthassák a többiekkel. Az emberek kezet fogtak, és elkötelezték magukat, hogy a jövőben jobb szomszédok lesznek. Minden fél egyetértett abban, hogy ez egy igazságos folyamat volt, amelynek sikerült elkerülni az erőszakot és javítani az utca biztonságát.

Ez a történet jól mutatja, hogy a helyreállító folyamatok nemcsak a konfliktus megoldása, hanem a közösségi kapcsolatok javítása szempontjából is hatékonyak. A konfliktusra adott első reakció az elszigetelődés volt. A rendszer válasza a rendőrségen keresztül hatástalan volt. Ezután több vandál cselekményt követtek el helyi lakosok megtorló és/vagy megfélemlítő szándékkal. Ez arra késztette mind a helyi közösséget, mind a külföldi állampolgárokat, hogy a konfliktust kulturális vagy rasszista konfliktusnak bélyegezzék. Ez egyrészt politizálta, másrészt eszkalálta volna a konfliktust, és valószínűleg erőszakhoz vezetett volna.

A helyreállító válasz a szomszédok egymás iránti kötelezettségei, nem pedig a bűnözés vagy a kulturális konfliktus alapján határozta meg a vitát. Mindazok, akiket a konfliktus káros jellege érintett, egy időre egy helyen gyűltek össze, hogy megbeszéljék, mi történt, és mi a teendő. A kommunikáció a konkrét helyzet valós kérdéseire összpontosított, nem pedig a külföldi bevándorlókról szóló általános politikai diskurzusra. A káros vitából eredő szükségletek nem voltak kompenzálhatóak anyagiakkal. Olyan egzisztenciális értékek voltak, mint az igazságosság, a biztonság és a tisztelet, amelyek szükségesek az egymás mellett éléshez. A jó szomszédság iránti elkötelezettséget szabadon vállalták, és vendégszeretetet nyújtottak az újonnan érkezetteknek.

Forrás: Tim Chapman: Restorative Justice, an approach that contributes to the prevention and mitigation of polarisation at the local and regional level (2022)