Néhány gondolat a borítóképről

2021.05.11

A képen jóbarátommal, Szever Sebastiannal vagyunk láthatóak. Valójában két kép montázsa, amelyeket ugyanazon fáról készítettünk. A fotókon látszik, hogy más a fókusz, a minőség (Seb kiváló fotós, míg nekem csak a kezembe nyomott egy gépet egy túránk során :)) és más a nézőpont is, de a téma azonos. 

A kép számomra azt jelképezi mennyire fontos, hogy egy-egy téma kapcsán a kommunikációnkban is szem előtt tartsuk ezeket az eltéréseket és, hogy nyitottak legyünk a másik megéléseire. Egyik fókusz sem kevésbé fontos, hiszen azok összessége adja a teljes képet. Persze körbe fotózhattuk volna azt a fát egyedül is, de a materiálison túl ott vannak a személyes megélések, értelmezések, a lencsék, amelyek egy-egy képet izgalmassá vagy éppen igazán méllyé tesznek.

Sebastiannal nagyon sok témában eltért a véleményünk, sokszor alapjaiban mást gondoltunk, de rengeteget beszélgettünk és csiszolgattuk a meggyőződéseinket, így végül mindig sikerült konszenzusra jutni. Valahogy úgy, mint Lángh Júlia idézetében:

"Nehéz a párbeszéd, de mindig meg kell próbálni. (...) Olyan ez, mint egy hegy, amelynek a két oldalán állunk. A másik oldalt nem látjuk. De hogy jobban ismerjük a hegyet, átkiabálhatunk egymásnak. Megkérdezem azt, aki a túloldalon áll: te mit látsz? És én is elmondom neki, én mit látok. Talán így jutunk valamire."