Plakátkampánnyal a gyermekbántalmazás ellen

2023.09.03

2013-ban a Grey reklámügynökség reklámtáblákat helyezett el Madridban, Barcelonában, Vigóban, Valenciában és Sevillában. A táblákon megjelenő plakátkampány egy héten keresztül volt az utcákon, figyelmet és felületet adva a gyermekbántalmazás témájának.

A kampány az ANAR Alapítvány számára készült, amelynek munkásságát leginkább a hazai Hintalovon Alapítványéval lehetne párhuzamba állítani. A gyermekvédelemért és a gyermekek jogaiért küzdő szervezet egyik kérdése volt, hogy hogyan tudnák megszólítani a bántalmazott gyermekeket, hogyan tudnának hozzájuk üzenetet eljuttatni. A különböző technológiai megoldásokkal dolgozó reklámcég erre adott választ, egy gyakorlatilag egyszerű megoldással. 

A plakátokat un. lencsés nyomtatással készítettek el, amelynek eredményeként a 135 cm-nél magasabbak, a felnőttek egy kisfiú arcát látják a "Néha a gyermekbántalmazást csak az elszenvedő gyermek látja." felirattal, míg a kisebb gyermekek sérülésekkel látják ugyanazt a gyermeket a képen, a "Ha valaki bánt téged, hívj minket és segítünk." felirattal és az ANAR alapítvány segélyhívószámával. 

Az ANAR és a Grey Agency ezzel a megoldással a gyerekek szemszögébe helyezte a gyermekekkel szembeni agresszió témáját. Egyrészt mert közvetlenül hozzájuk szólt, hiszen ha ők az áldozatok, őket is meg kell valahogyan szólítani, nemcsak a szüleiket, vagy a családjukat. Az üzenettel a gyerekeket is meg kell erősíteni abban, hogy nincsenek egyedül és van kitől segítséget kérni. A gyermekbántalmazást megelőző programok egyik fókusza hangsúlyt fektetni arra, hogy a gyermekek megtanuljanak segítséget kérni. Ezt az oktatásba is fontos lenne beilleszteni. Meg kell szüntetni a káros üzeneteket: "Légy erős, ne panaszkodj, ne légy gyáva, védd meg magad!", mert ezzel sokszor nagyobb bajba is kerülhetnek a gyerekek. 

A plakát ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyerekek nézőpontja eltér a felnőttekétől és ha nem helyezkedünk bele az ő világukba sokszor vakok maradunk a sérelmeikre is. A gyerekek ugyanis sokszor nem fejezik ki egyértelműen, hogy bántalmazás áldozatai. Koruknak megfelelően adnak jeleket, amelyeket értenünk kell. 

A "gyerekek magasságába" kell kerülnünk, hogy értsük, hogy mi folyik körülöttük.

Van, hogy játékaikban próbálják kifejezni traumáikat, van, hogy a viselkedésük megváltozásában vehetünk észre jeleket. A fontos, hogy szülőként, pedagógusként, gyerekekkel foglalkozó szakemberként, de állampolgárként is meg kell tanulnunk a gyermekek szemszögéből látni a mindennapjaikat, érzékenyen és empatikusan jelen lenni mellettük. 

A kampány 10 évvel ezelőtti, a neten elérhető információk szerint egy időre beindította a párbeszédet a gyermekeket érintő bántalmazó helyzetek és azok megelőzése témakörében. Az egyik portál szerint a kampány elindításának másnapján 30 segítségkérő hívás érkezett a segélyvonalhoz. 

Nagyszerű megoldások születnek, amikor több terület kapcsolódik össze egy közös cél érdekében. A technika fejlődése sokféle megoldást nyújthat a társadalmi témák, a tabuk felszínre hozásában, megmutatásában. 

A lencsés nyomtatás azonban akár a gyerekek befolyásolására is eszköz lehet, pl. a profitorientált játékgyártó cégek számára "kiváló megoldás" a gyerekek megszólítására. 

Számomra ez a kampány azonban arra példa, hogy hogyan lehetne a technikai vívmányokat, az innovációt és a kreativitást hasznosan és etikusan felhasználni. A különbség tehát a társadalmi felelősségvállalásban és az etikus magatartásban van és ehhez kiváló keretet nyújthatnak a tech cégekkel együttműködő társadalmi kérdésekkel foglalkozó alapítványok, civil szervezetek, szakemberek.

Forrás: https://nonprofitquarterly.org/one-foundation-ad-two-messages-for-child-abuse/