Reintegratív szégyen - John Braitwaith

A resztoratív folyamatokban nem a bűntudatra, hanem a reintegratív szégyenérzetre építünk. Ez sokakban visszatetszést kelt, ugyanis a pszichológia értelmezésben a szégyen a legrombolóbb érzés. Azonban kriminológiai szempontból ez inkább a magatartásra adott elutasítás, ennek a társadalmi reakciónak a kommunikálására alkalmazzuk.

John Braithwaite (1999) 𝐞𝐥𝐦𝐞́𝐥𝐞𝐭e 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐢𝐧𝐭 𝐚 𝐭𝐚́𝐫𝐬𝐚𝐝𝐚𝐥𝐦𝐚𝐤 𝐚𝐥𝐚𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲𝐚𝐛𝐛 𝐛𝐮̋𝐧𝐨̈𝐳𝐞́𝐬𝐢 𝐫𝐚́𝐭𝐚́𝐯𝐚𝐥 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐞𝐥𝐤𝐞𝐳𝐧𝐞𝐤, 𝐡𝐚 𝐡𝐚𝐭𝐞́𝐤𝐨𝐧𝐲𝐚𝐧 𝐤𝐨𝐦𝐦𝐮𝐧𝐢𝐤𝐚́𝐥𝐣𝐚́𝐤 𝐚 𝐛𝐮̋𝐧𝐨̈𝐳𝐞́𝐬𝐬𝐞𝐥 𝐤𝐚𝐩𝐜𝐬𝐨𝐥𝐚𝐭𝐨𝐬 𝐬𝐳𝐞́𝐠𝐲𝐞𝐧𝐭. 𝐒𝐨𝐤 𝐥𝐞𝐬𝐳 𝐚𝐳 𝐞𝐫𝐨̋𝐬𝐳𝐚𝐤, 𝐡𝐚 𝐚𝐳 𝐞𝐫𝐨̋𝐬𝐳𝐚𝐤𝐨𝐬 𝐯𝐢𝐬𝐞𝐥𝐤𝐞𝐝𝐞́𝐬 𝐧𝐞𝐦 𝐬𝐳𝐞́𝐠𝐲𝐞𝐧𝐥𝐞𝐭𝐞𝐬, 𝐦𝐚𝐠𝐚𝐬 𝐚 𝐧𝐞𝐦𝐢 𝐞𝐫𝐨̋𝐬𝐳𝐚𝐤 𝐚𝐫𝐚́𝐧𝐲𝐚, 𝐡𝐚 𝐚 𝐧𝐞𝐦𝐢 𝐞𝐫𝐨̋𝐬𝐳𝐚𝐤 𝐨𝐥𝐲𝐚𝐬𝐦𝐢, 𝐚𝐦𝐢𝐯𝐞𝐥 𝐚 𝐟𝐞́𝐫𝐟𝐢𝐚𝐤 𝐝𝐢𝐜𝐬𝐞𝐤𝐞𝐝𝐡𝐞𝐭𝐧𝐞𝐤, 𝐞𝐥𝐟𝐨𝐠𝐚𝐝𝐨𝐭𝐭 𝐚 𝐟𝐞𝐡𝐞́𝐫𝐠𝐚𝐥𝐥𝐞́𝐫𝐨𝐬 𝐛𝐮̋𝐧𝐨̈𝐳𝐞́𝐬, 𝐡𝐚 𝐚𝐳 𝐮̈𝐳𝐥𝐞𝐭𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫𝐞𝐤 𝐚 𝐭𝐨̈𝐫𝐯𝐞́𝐧𝐲𝐬𝐳𝐞𝐠𝐞́𝐬𝐭 𝐢𝐧𝐤𝐚́𝐛𝐛 𝐮̈𝐠𝐲𝐞𝐬𝐤𝐞𝐝𝐞́𝐬𝐧𝐞𝐤, 𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐬𝐳𝐞́𝐠𝐲𝐞𝐧𝐥𝐞𝐭𝐞𝐬𝐧𝐞𝐤 𝐭𝐚𝐫𝐭𝐣𝐚́𝐤.

Ennek ellenére vannak olyan módjai a bűnözés megítélésének, amelyek növelik a bűnözést. Ezeket nevezzük megbélyegzésnek.

A reintegráló szégyenérzet úgy kommunikálja a szégyent a sérelmet okozóval szemben, hogy a magatartás abbahagyásra ösztönzi; ezzel szemben a megbélyegzés által a dolgok rosszabbra fordulnak.

Mi tehát a különbség?

A reintegráló szégyenérzet az elkövető iránti tisztelet folytonosságán belül rosszallást közvetít; 𝐚𝐳 𝐞𝐥𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐨̋𝐭 𝐣𝐨́ 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫𝐤𝐞́𝐧𝐭 𝐤𝐞𝐳𝐞𝐥𝐢𝐤, 𝐚𝐤𝐢 𝐫𝐨𝐬𝐬𝐳𝐚𝐭 𝐭𝐞𝐭𝐭.
A megbélyegzés 𝐭𝐢𝐬𝐳𝐭𝐞𝐥𝐞𝐭 𝐧𝐞́𝐥𝐤𝐮̈𝐥𝐢 𝐦𝐞𝐠𝐬𝐳𝐞́𝐠𝐲𝐞𝐧𝐢́𝐭𝐞́𝐬; 𝐚𝐳 𝐞𝐥𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐨̋𝐭 𝐫𝐨𝐬𝐬𝐳 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫𝐤𝐞́𝐧𝐭 𝐤𝐞𝐳𝐞𝐥𝐢𝐤.

A megbélyegzés megbocsátás nélküli - az elkövető tartósan magán viseli a megbélyegzést, míg a reintegráló megszégyenítés megbocsátó - a deviáns viselkedést feldolgozó, értelmező folyamatokat a devianciát megszüntető, feloldó aktusok követik.

Másképpen fogalmazva, azokban a társadalmakban, amelyek megbocsátóak és tisztelettudóak, ugyanakkor komolyan veszik a bűnözést, alacsony a bűnözési ráta; azokban a társadalmakban, amelyek lealacsonyítják és megalázzák a bűnözőket, magasabb a bűnözési ráta.

Amikor valami rosszat teszünk, azok az emberek, akik a legjobb helyzetben vannak ahhoz, hogy közöljék velünk tettünk szégyenletes voltát, azok, akiket szeretünk, akik iránt tiszteletet érzünk.
Egy bíró, aki a magasból integet nekünk az ujjával, nincs ebben a helyzetben. Nem érdekel minket annyira a rólunk alkotott véleménye, mert nem ismerjük és valószínűleg soha többé nem fogunk vele találkozni. A család, amelyet szeretünk, a barátok, akiket tisztelünk, azok, akiknek a legnagyobb befolyása van ránk.

Így a resztoratív folyamatokban nem pusztán és kizárólagosan a közösség cselekménnyel érintett tagjait, hanem a közvetlen érintettek támogatóit is keressük, akiknek visszajelzése meghatározó és döntő jelentőségű lehet a felelősségvállalás és a történtek feldolgozása szempontjából. 

Sokakban ilyenkor felmerül a kérdés, hogy minden bűnelkövetőre (pl. bántalmazóra, szociopatára) is alkalmazható lehet a resztoratív folyamat? 

Fontos, hogy a bűncselekményeket ne tekintsük homogén magatartáshalmaznak. Jelenleg ott tartunk, hogy mindenkire népharag zúdul, aki valamilyen normaszegést követ el. Szerintem elsődlegesen, többet kellene beszélnünk a normaszegésekről és meglátni rendszerszinten is az ok-okozati összefüggéseket és a cselekmények súlya közötti különbségeket. Ne tabusítsunk, hanem legyünk nyitottak a történetekre. A helyreállító igazságszolgáltatás nem arról szól, hogy váltsuk le a büntető igazságszolgáltatást, hanem hogy ez utóbbi valóban ultima ratioként, végső megoldásként érvényesüljön és keretet biztosítson. 

Másodsorban a resztoratív folyamatokhoz szükséges a felelősség valamilyen szintű vállalása, vannak személyek, akiknél ez kizárt, vagy feltételezhetően az. Így pl szociopaták esetében ritkán alkalmazható a klasszikus formájában. A bántalmazók nagy többsége azonban nem feltétlen torzult személyiségek. Így a resztoratív eszközök, egy családi, baráti kör, akik konkrét visszajelzést tudnak adni, és jelzik, hogy elutasítják a magatartását, de támogatják a változásban véleményem szerint többet segíthet abban, hogy a bántalmazó személy elinduljon a felelősségvállalás felé. Amiben azonban egyet lehet érteni a kritikusokkal, hogy a resztoratív folyamat nem lehet az egyedüli eszköze a megoldásnak. Azonban fontos látni, hogy a bántalmazott számára egy jól támogatott, biztonságos folyamat, amelynek keretében újra megélheti, hogy kontrollálhatja a körülményeit segít kilépni az áldozatokat meghatározó érzésekből, nehézségekből.

Forrás: https://johnbraithwaite.com/wp-content/uploads/2016/05/2000_Reintegrative-Shaming.pdf