Zak Ebrahim, a terrorista fia

2023.12.28

Zak Ebrahim a pennsylvaniai Pittsburgh-ben született 1983. március 24-én, egy egyiptomi ipari mérnök és egy amerikai iskolai tanár fiaként. Amikor Ebrahim hét éves volt, apja El-Sayyid Nosair lelőtte a Zsidó Védelmi Liga alapítóját, Meir Kahane rabbit. A rácsok mögül Nosair társtervezője lett a World Trade Center elleni 1993-as bombatámadásnak, amely miatt szintén elítélték. Ebrahim gyermekkorának hátralévő részét városról városra járva töltötte, és eltitkolta kilétét azok elől, akik tudtak apjáról. Most életét a terrorizmus elleni fellépésnek, valamint a béke és az erőszakmentesség üzenete terjesztésének szenteli.

Zak gyermekként az iszlám olyan oldalával találkozott, amelyet kevesen ismernek. "Minden vallásban, minden népességben megtalálhatod azon emberek egy kis százalékát, akik buzgó hittel úgy érzik, minden szükséges eszközt be kell vetniük, hogy mások úgy éljenek, ahogyan ők." Apja és nagybátyjai, barátaik közéjük tartoztak. 

Gyakran jártak egy Long Island-i lőtérre. Egy nap Zak-et is magukkal vitték, mert azok, akiket ő támogató családtagoknak hitt valójában apja utódját látták benne, aki szintén erőszakos és agresszív, dühvel a szívében. Ezeket a férfiakat mind elítélték a World Trade Center elleni merénylet miatt, amelyben hat ember vesztette életét és több mint ezer ember megsebesült. 

A merényletet követően Zak élete instabillá vált. 19 éves koráig hússzor kellett új helyre költöznie, nehezen szerzett barátokat, az örökös "új fiú" volt az iskolában. Származását titokban tartotta, de még így is gyakran zaklatták, ezzel pedig sokkal érzékenyebbé vált mások szenvedésére is. Fanatikus környezetben nevelkedett, de fiatal korában több olyan ismeretséget kötött, amely megkérdőjelezte ezt a gondolkodást. 

2000-ben részt vett a philadelphiai Nemzeti Ifjúsági Találkozón, ahol rájön, hogy képes barátkozni olyan emberekkel is, akik más vallásúak, mint például azzal a zsidó fiúval, akivel hamarabb vált baráttá, mint hogy származásáról tudomást szerzett volna. Ez a felismerés összezavarta, mert mindennek ellentmondott, ami addig a világról alkotott képét meghatározta, de egyben rendkívül büszkévé is tette, hogy képes volt ezen túllépni.

Később vidámparkban végzett nyári munkája alatt Zak újra gondolta a homoszexualitásról alkotott véleményét is, miután néhány meleg előadóval kellett együttdolgoznia. Rájött, hogy akiket megismert nemhogy nem befolyásolták őt, de a legkedvesebb és legkevésbé ítélkező emberek, akiket addig megismert. Jon Stewart és a The Daily Show hatására Zak elkezd intellektuálisan őszinte lenni önmagával és felismerte, hogy a származásnak, a vallásnak vagy a szexuális irányultságnak semmi köze jellemünk minőségéhez. 

Egy nap elmondta édesanyjának, hogy hogyan változik meg egyre inkább világnézete. Édesanyja ekkor fáradtan ránézett és azt mondta: "Belefáradtam, hogy utáljam az embereket." Zak számára ez a mondat mélyre hatolt és rájött arra, hogy a gyűlölködéshez rengeteg energiára van szükség, amely máshol is hasznosulhatna. Bár erőszakos és intoleráns ideológiának volt kitéve Zak rájött, hogy ez nem kell, hogy meghatározza őt. Elhatározta, hogy más utat választ. 

Ezt a tapasztalatot osztja meg a "A terrorista fia" című visszaemlékezésében, amely a gyűlölettől a gyógyulásig terjedő személyes útját mutatja be. És erről beszél 2014-es TedX előadásában is. 

Zak bízik abban, hogy saját életével és tapasztalataival együtt példát tud mutatni és igazolni tudja, hogy az erőszak és a dogmatizmus nem velejárója a vallásnak és a származásnak és egy fiúnak nem kell követnie apja nyomdokait. Zak megismerte örökölt gyűlöletének célpontjait, ezek a találkozások pedig átformálták gondolkodását.