Olivér és Martin története 2.  

2022.04.24

Egy bűncselekmény történetét olvashatod, amelynek szereplői két tinédzser, Olivér és Martin. Találkozásuk eredménye komoly következményekkel járt. Három részen keresztül, három blogbejegyzésben szeretném megmutatni, hogy a közvélemény által is megismert esetek kapcsán mennyi körülmény és tény árnyalhatja a különböző eseteket.

Ha még nem olvastad az első részt, a teljes kép érdekében kattints:

A második rész a bírósági tárgyalásig vezető út és a végén meghozott ítélet fiktív leírása. 

Mi lehet az ügy kimenetele a büntetőeljárás hagyományos útján

A következmények súlyosak, Olivér hosszú heteket tölt a korházban. Súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt büntetőeljárás indul. Olivér és családja nehéz napokat és heteket élnek meg. A fizikai sérülések gyógyulása is hosszú folyamat, azonban a lelki sérelmek, a nehéz érzések, a félelem, a düh, a bizonytalanság a mindennapjaik részévé válnak. 

Martint és családját a nyomozati cselekmények (kihallgatások, környezettanulmányok készítése) mellett a gyámhivatal is megkeresi és az iskolában is híre megy a történteknek, az iskolai viselkedéséről jellemzést kérnek. 

A tárgyalásig hosszú hónapok telnek el, miközben a fiatalok és családtagjaik próbálják élni az életüket. 

a kép illusztráció, forrása Canva
a kép illusztráció, forrása Canva

Olivér közel 10 hetet töltött a korházban, mire hazamehetett. A szülei és közvetlen környezete részéről sok szeretetet kapott, amire nagy szüksége volt. A szülőket is nagyon megviselték a történtek, látni gyermeküket a korházi ágyon felismerhetetlenül, feldagadt és műtött arccal mérhetetlen fájdalmat jelentett számukra. 

Azóta hónapok teltek el, Olivér életében azonban mély nyomot hagytak az eset és következményei. Időnként pánikrohamai vannak és nem mer busszal utazni. 

Nem emlékszik mindenre, ami történt, de Martin hangja sokszor cseng a fülében. Bizalmatlan lett az emberekkel, pár barátja van, de nem képes újabb barátságokat kialakítani. 

Martinnal azóta nem találkoztak, bár volt két alkalom, amikor messziről látták egymást az utcán. Mindig olyan érzése volt, mintha mondani akarna neki valamit. De mégis mit mondhatna!? 

Szeretné ezt az egészet elfelejteni már. Mindenki azt mondja, hogy sokkal könnyebb lesz, ha végre a hatóságok lezárják az ügyet, ha a bíróság ítéletet hoz. Azt gondolja, bár így lenne, büntessék csak meg, kit érdekel, csak legyen végre vége. 

a kép illusztráció, forrása Canva
a kép illusztráció, forrása Canva

Martin számára az elmúlt hónapokban nem telt el olyan nap, hogy ne gondolt volna arra mit tett, és hogy, mi várhat rá. Bár a szülei támogatják, valami mégis megtört benne és bennük is. 

Sosem mondták, de érzi, hogy csalódtak benne és aggódnak a rá váró szigorú büntetés miatt, és amiatt is, amit az ügyvéd mondott a lehetséges kártérítési igényről, amely majd a büntetőeljárást követheti

A csalódáson túl az elmúlt hónapok még egy érzést felerősítettek benne, a dühöt mindazért, amin át kell mennie. Kihallgatások, tárgyalások, gyámhivatali eljárások, iskolai beszólások. 

Gyűlöli ezt az egészet, úgy érzi csak sodródik, nem tehet semmit a saját érdekében. 

Szeretett volna beszélni Olivérrel, de nem engedték. Azt a tanácsot is kapta, hogy ne keresse meg, mert úgy gondolhatják befolyásolni akarná és csak rontana a helyzetén. Időnként látja az utcán, legszívesebben odamenne hozzá megkérdezni hogy, hogy van, de úgy érzi már túl késő. Sőt, egyre inkább haragszik Olivérre és a szüleire. A tárgyalásokon sokszor kifejezték, hogy szeretnék, ha Martin méltó büntetést kapna mindazért, amit tett.     

A bíróság döntése és annak lehetséges hatása

A tárgyalás utolsó napján a bíró felolvassa az ítéletet, amelyben hosszasan indokolja döntését. Martin lesütött szemmel áll és hallgatja a számára érthetetlen jogászi nyelven íródott indokolást. A büntető igazságszolgáltatás hagyományos eljárásában a következmények megállapítása során az elkövető fiatal életkorát és tiszta előéletét, jó magaviseletét enyhítő, míg az okozott sérülés mértékét súlyosító körülményként értékelhetik. 

Végül Martint 1 év szabadságvesztésre ítélték, azonban végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették, amelynek ideje alatt pártfogó felügyelet alatt áll. 

Martin nem tudja ez mit jelent pontosan. A börtön gondolata megrémíti, az ügyvédje magyarázott neki valamit, hogy ez jó, ennek örülni kell. De mégis hogyan? Nem tud. Bár nem tudja még, hogy mit is jelent ez számára, de nagyon nyomasztó ez az egész. Börtön, pártfogó felügyelő....???

Olivérék döbbenten állnak az ítéletet hallgatva. Ennyi? Szabadon távozhat Martin? Szabadságvesztés, amit nem kell letöltenie? Tudja egyáltalán, hogy mit okozott Olivérnek és nekünk? - gondolják a szülők. Ügyvédjük arcán elégedettséget látnak, de nem igazán értik. 

A két fiatal és családja értetlenkedve távoznak a bíróságról, rengeteg kérdéssel és nehéz érzésekkel. Lezáratlanul...

A büntetőeljárás véget ért. Hogy érzed, elégedett vagy ezzel a kimenetellel? 
Mit gondolsz, az érintettek számára ez segít túllépni? 
Hogyan látod a két fiú jövőjét? Milyen hatással lehet rájuk mindaz, ami történt? 

A harmadik részben arról olvashatsz, ahogyan a büntetőeljárás felfüggesztése mellett a közvetítői eljárásban a fiatalok és családjuk lehetőséget kapnak a közvetlen találkozásra és arra, hogy a kialakult sérelmekre közösen találjanak jóvátételt.